2008-09-10

2008 őszi Lurdy

Indul az őszi lurdyzás. Az első előadás a "SQL Server üzemeltetés" címre hallgat, ami magyarul nagyjából úgy hangzana: "Az SQL Server üzemeltetése".

Hely: Könyves Kálmán krt. 12-14. Budapest Budapest 1097
Kezdés ideje: 2008. szeptember 24. 9:30 (Odateszik mellé az időzónát is, miszerint Kelet-Európa, ami természetesen helytelen, hiszen a tőlünk 1 órával keletebbre lévőket jelöli. Helyesen Közép-Európa lenne.)
Előadó(k): Árva Gábor, Bitemo Erik, Kovács Zoltán, Soczó Zsolt

Ez remek. Soci ugye istencsászár, ismerjük. Árva Gábor oktatott már nekem SMS-t meg MOM-ot. Kovács Zoli is remek előadó, bár néha modorosságra hajlik, Bitemo Erik meg a húgom osztálytársa volt.

A regisztráció változott. Most már nem kell mindenhol megadni, hogy bizony még mindig ott dolgozom, ahol 3 hónapja és más ilyenek, hanem helyette van profilközpont, ahol megadhatjuk, hogy a telefonunk TTY (szöveges telefon) támogatással rendelkezik-e vagy sem, mert ezt valami miatt szeretik tudni az intézetnél.

Másik jelentősebb változás, először az adzsendában:
12:30-13:30 Ebédszünet (Étkezést nem biztosítunk, a helyszínen található számtalan étteremben mindenki tetszése szerint válogathat saját költségére) így pirossal kiemelve.

Majd a végén is, vastaggal: Az eseményen a részvétel ingyenes, azonban étkezést nem biztosítunk! Csak hogy mindenki tudja, miről van szó. Nem lepne meg, ha a szokásos embermennyiség harmada regelne és jelenne meg csak.

Jómagam egy darabig abban a hitben éltem, hogy értek a SQL Serverhez, de mióta Soci nekiállt mélyvizelni rájöttem, hogy bazira nem.

Ui: Másik érdekes hír mára: Fóti Marci, saját cikkaláírása szerint programozó cikkezik a Népszabiban. Hogy konkrétan mit is szeretne, az nem világos, viszont az egészet a rá jellemző remek stílusban adja elő. Irigylem az ilyen embereket, akik élőben is bazi jó előadók, meg írásban is remekelnek.

Címkék: ,

4 megjegyzés:

Időpont: 14:49 , Blogger Kurbli írta...

Kissé félreérthető (Soci nekiállt mélyvizelni), de tudjuk miről van szó, mert olvassuk.

 
Időpont: 21:12 , Anonymous Névtelen írta...

Szerintem így is pont tele lesz a Lurdy nagyterem, és tényleg azok jönnek majd el, akiket a szakma érdekel.

Eddig kevesebb mint egy nap alatt született 426 regisztráció, és még közel sincs vége.

 
Időpont: 07:47 , Anonymous Névtelen írta...

Igen, az a jó, hogy aki ott lesz, az tényleg érdekelt. Jó ötlet volt megszüntetni az ingyen kajáltatást...

 
Időpont: 11:28 , Anonymous Névtelen írta...

Olvastam Fóti Marcell cikkét. Ha nem verték volna szét a liberálisok a nívós reáloktatást (a Pokorny-féle időszkot is ideértve), nem itt tartanánk. Ténymegállapításai sajnos igazak: a távolkeleti országok segédmunkásainak leszünk jók egy-két évtizeden belül.

bdhrm

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal