2007-01-03

5 érdektelen adat

A blogtagging témája. Köszönöm JoeP-nek a megtisztelő meghívást.

  1. Gimi negyedikben épp csak átmentem rajzból, érettségin pedig majdnem megbuktam magyarból.
  2. Túrom az orrom. Nem jó, nincs is semmi értelme, a legtöbb embert undorítja, engem sajnos mégis szórakoztat.
  3. 5 évig voltam vegetáriánus. Ez akkoriban (középsuli vége, főiskola, majd utána amíg el nem kezdtem dolgozni) a jóságba vetett végtelen hitem megnyilatkozása volt. De nagyon komplikált volt a kajáhozjutásom: nem ettem állati zsírt sem, így a húsok mellett sült ételek is kiestek és sosem ettem étteremben, menzán, házibulikban. Amikor elkezdtem dolgozni ez a szigorú étkezési következetesség falánk hedonizmusba csapott át, a tömegem pedig 10 év alatt 50 kilót nőtt.
  4. A főiskolán (Kandó info) nem voltam igazán sikeres. Emlékeim szerint én tartottam a 6 félév alatt a félévismétlés nélkül legtöbb elégtelen összeszedésének rekordját: szám szerint 21-gyel.
  5. Főiskola után és az első 3 munkával töltött évemben nem igazán érdekelt az IT. Az volt a tervem, hogy szakmát váltok, el is kezdtem a PSzF-en a pénzügy szakot, azt hittem, hogy az értékpapírelemzői szakmánál nincs jobb. Aztán az első vizsgaidőszak helyretett. Nem kicsit. Nagyon. Bár a sulit elvégeztem és sokat is köszönhetek neki -- többek között kibővült a látóköröm -- nyilvánvalóvá vált a magam számára, hogy az IT-ban a helyem.

Nahát, újabb érdekes adatok, mondaná Galla.

És akkor adjuk is tovább a labdát:

Címkék:

3 megjegyzés:

Időpont: 22:10 , Blogger kovacsolt írta...

Köszönöm a meghívást, de az első pontban már megakadtam! Oviban, a koedukált wc-ben meglestem egy ovistársnőmet, hogyan pisil.Ő ezt jó néven vette, és kiélte exibicionista hajlamát, viszont a nevére már nem emlékszem... Akkor most hogyan tovább??? :D

 
Időpont: 22:38 , Blogger Varánusz írta...

Három lehetőséged van:
1. Így hagyod az első pontot és folytatod a többi néggyel.
2. Elkezdesz nyomozni: szülők, wiw, ovistársak szülei.
3. Valami más témával kezdesz.

 
Időpont: 13:32 , Anonymous Névtelen írta...

majd megprobalok eleget tenni a felkeresnek unalmas munkaoraimban :)

 

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal